Vitéz Pávay A. Endre százados emlékezése
(Fejér Megyei Hírlap 1998. 04. 03.)

Camus szerint „semmi kétség, hogy egy háború valóban merő ostobaság, ám ez nem gátolja meg abban, hogy sokáig tartson.” A magyarság számára valóban túlságosan is hosszú időt vett igénybe a vérontás, a “sebek” máig nem gyógyultak be, pedig egyre kevesebben élnek közöttünk a régmúlt idők tanúi. Vitéz Pávay A Endre ejtőernyős százados négyszer sebesült a második világháború alatt, s azon kevesek egyike, akik kitűnő szellemi és lelki erőben fogadhatják az utókor kétkedését. Összesen 68-an voltak ejtőernyős tisztek, hárman élnek közülük Magyarországon, ketten Ausztráliában. A többiek felett pedig már egy sokkal nagyobb úr ítélkezik, mint az utókor.

- A vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős Ezred olyan alakulat volt, amely csaknem minden harcát az ezeréves magyar haza földjén küzdötte végig, valódi honvédő harcként…
- Így történt. Az ezrednek nevezett, de valójában két megerősített zászlóaljból
álló, sőt a harcok során egy-egy zászlóajnyi veszteség miatt alig századnyi létszámra csökkent ejtőernyős egységek egyedülálló, katonailag alig megmagyarázható harci cselekményeket hajtottak végre a bevetések nyolc hónapja alatt. Az egységek a támadásokat időlegesen megállították, sőt vakmerő ellentámadásokat is indítottak. Ennek „eredményeként” a harcok igen nagy áldozatot követeltek, a tiszti és tiszthelyettesi kar, a tisztesek és honvédek fele elpusztult. A sebesültek száma becsülhetetlen.
- Az első éles bevetésre induló gép lezuhant Veszprémben.
- Arra emlékezve, április 12-én minden évben, déli 12 órakor vitéz Bertalan Árpád sírjánál találkozunk. Újabban már az özvegyek és a gyerekek jönnek meghívó nélkül.
- A baleset nagyon rossz ómen volt. Nem tartottak ettől?
- Nem. Sőt, bármilyen furcsa is, mi túlélők arra gondoltunk, hogy miért nem lehettünk közöttük? Az ejtőernyősök a háborút egy jó bulinak vették, ahol megmutathatták, hogy mit tudnak valójában. Később, az isaszegi harcoknál dombtetőn védekezett egy századunk, ahol több mint 80 százalékos veszteségünk volt. Tény, hogy a jelszavunk az volt: „halálfélelmet és hadifogságot nem ismerünk”.
- Nem is nagyon szerette önöket az ellenfél.
- Tudomásom szerint egészen 1945 januárjáig nem akadt közülünk hadifogoly. Nem volt divat a megadás, ezért tiszteltek, féltek minket az oroszok.
- Tény, hogy igazi deszant bevetésre nem kerülhetett sor, „földön” harcoltak végig…
- Három komolyabb ellentámadást indítottunk, ezen túl többnyire csak védekeztünk. Borzalmas volt a szovjet tűzerő fölénye, ezért rengetegen megsebesültek a harcok során.
- Kevesen ismerik a maiak közül az ejtőernyősök névadóját. Ki volt valójában vitéz Bertalan Árpád?
- Hazánk 1100. évfordulójára emlékezve Somogy Győző festőművész megfestette és a Néprajzi Múzeumban kiállította a magyar hősök arcképcsarnokát. Közöttük van Árpád fejedelem, Szent István, Szent László, Hunyadi Mátyás, Dobó István, Zrinyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Damjanich József, Bem József mellett az I. világháború hőseként vitéz Bertalan Árpád és vitéz Szügyi Zoltán ikonja is. Bertalan Árpád jellemző tulajdonsága volt a bátorság, az emberség, a katonáiról való szerető gondoskodás. Saját életét nem féltette, de beosztottaiért, testi épségük védelméért mindent megtett hősi halálig. A bátor embereket szerette, de a könnyelműséget, az értelmetlen kockázatot nem tűrte.

- Említett egy érdekes tényt: valóban sok esetben tovább harcolt a magyar, mint a német?
- A német Lovagkeresztesek lapjában megjelent, hogy a magyar Szent László Hadosztály és az ejtőernyősök még 1945. május 11-én harcoltak Ausztriában, azért, hogy angol zónába kerülhessenek.
- Mit szól ön a sokat ünnepelt április 4-idátumhoz?
- Azt, hogy én még április 12-én küzdöttem a Muránál.
- És négyszer sebesült.
- Mindig közelharcban. Először a brjanszki erdőben a partizánok ellen. Legsúlyosabban 1944. október 6-án, amikor géppisztolysorozattal végig lőtték az oldalamat, azóta 75 százalékos hadirokkant vagyok.
- Megbecsülte a hazája?
- Életem során mindig többet kellett tennem azért, hogy elismerjenek. Nem is nagyon beszéltem az emlékeimről, s kérem, az írásban is szorítson háttérbe, ha lehet.

Tihanyi Tamás