József nádor főherceg
(Nevét a Magyar Királyi 2. Honvéd Gyalogezred viseli.)

József nádor 1776. március 9-én Firenzében született, édesatyja II. Lipót magyar király és német császár volt. Mikor bátyja, Sándor Lipót főherceg, Magyarország nádora elhunyt, I. Ferenc király, kinek József főherceg testvéröccse volt, 1795-ben őt tette meg Magyarország helytartójává.
A magyar rendek mihamarabb megszerették a szívvel-lélekkel magyarul érző főherceget s 1796-ban közfelkiáltással az ország nádorává választották. József nádor 50 évig viselte ezt a magas tisztséget és amilyen jó vezetője volt az országnak, magyarbarát szereplésével ép oly sok gondot okozott a gyanakvó Bécsnek, ahol azt mondták, hogy a magyarokhoz szít s ő maga is „rebellis”. Ez ugyan túlzás volt, mert hiszen a nádor a tökéletes hűséggel viseltetett uralkodója iránt, az azonban valóság, hogy mindig védelmébe vette a magyar ügyeket.
József nádor nemcsak politikai téren állott a magyarság élén, hanem katonai vezetője is volt a nemzetnek. A francia háborúk idején, 1797-ben, 1800-ban és 1809-ben, ő volt a fővezére a magyar nemesfelkelő seregnek s mindent elkövetett, hogy a rögtönözve felállított nemesfelkelő csapatok jól használhatók legyenek. A rendes hadseregtől oktatókat osztatott be az egyes alakulatokhoz és maga is fáradhatatlanul buzgólkodott a nemesfelkelők kiképzésének irányításával. Bár úgy a nádor, mint a nemzet mindent megtett a siker érdekében, a nemesfelkelő sereg, gyakorlatlansága és elavult fegyverzete következtében, nem tudott gátat vetni a világhódító Napóleon francia császár győzelmes előnyomulásának.
Miként az uralkodóház minden férfi tagja, úgy József nádor is katonai nevelésben részesült és igen fiatal korában már lovassági tábornok volt, majd később a legnagyobb katonai rangot, a tábornagyi méltóságot is elérte. Eleinte az egyik dragonyosezred viselte az ő nevét, azonban később, 1795-ben, a 2. számú magyar huszárezred tulajdonosa lett.
A nádor egyben a kiváltságos jász-kun kerületek főbírája és főkapitánya is lévén, 1800-ban amidőn a jász-kunokból a 12 huszárezredet felállították, ennek az ezrednek a tulajdonosává is őt nevezte ki az uralkodó. Ez a „Nádor-huszárezred” volt tulajdonképpen az ő kedvenc ezrede.
Míg az akkori idők szokása szerint a katonai előléptetésnél nagyon sokat nyomott a latban a protekció, József nádor azoknál az ezredeknél, amelyeknek ő volt a tulajdonosa, semmiféle protekciót nem engedett érvényesülni, hanem az előléptetésnél egyes egyedül azt vette tekintetbe, hogy az illető valóban megérdemli-e azt, vagy sem.
A szó igaz értelmében atya volt mindkét ezredének. Huszáraival szemben tanúsított nagylelkűsége és jósága nem ismert határt. Igaz, hogy a derék magyar legények úgy fegyelmezett kötelességtudásukat, mint hősiességükkel és vitézségükkel rá is szolgáltak a nádor szeretetére. Szemléi alkalmával sohasem mulasztotta el, hogy azokat a legényeket bőkezűen megjutalmazza, akikről dicséretet halott.
József nádor, bár egész szívével mindig a nemzet mellé állott és valóságos harcokat vívott a magyar érdekek védelmezésében, magyar érzésének legszebb tanújelét az 1808. évi országgyűlésen adta, amikor is megnyerte a királyt, hogy hozzájáruljon a magyar tisztképző akadémia megalapításához.
A nemzetnek ez az 1790 óta szakadatlanul hangoztatott óhaja talán sohase vált volna valóra, ha a nádor nem áll a küzdők sorába és nem győzi meg királyt arról, hogy a magyar nemzet hűségéért és áldozatkészségéért valamiképpen le kell rónia háláját. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy a Ludovika Akadémia alapításának 1808-ban történt törvénybeiktatása elsősorban a nádor érdeme.
Az viszont egyáltalán nem rajta múlt, hogy ezt az intézetet oly sokáig nem nyitották meg. József nádor megtette, ami módjában állott: az Akadémiai megnyitására vonatkozólag a királyhoz intézett, mindig meggondolt és meggyőző felterjesztései saját kezével írott több száz ívre terjednek. Hihetetlenül nagy szeretettel és buzgalommal fáradozott a Ludovika Akadémia megnyitásán, amelynek első főigazgatójává a hálás rendek őt tették meg.
Sok nehézség legyőzése után, 1830-ban, az ő felügyelete alatt kezdték meg Pesten a mai Ludovika Akadémia építését. József nádor, mondhatni személyesen vezette az építkezést és minden aprósággal törődött, mert azt akarta, hogy ez a magyar katonai nevelőintézet mindenképpen, még külsejében is méltó legyen a nemzethez.
Az 1838. évi rettenetes árvíz elöntötte Pestet és a házak nagy része összeomlott. József nádor ez alkalommal is emberséges jó szívének minden tanújelét adta, személyesen vett részt az emberek megmentésében és nagy tevékenységet fejtett ki a nyomor enyhítése érdekében. Hervadhatatlan érdemeket szerzett azonkívül a Városliget és a Margitsziget szépítése, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a József Műegyetem – abban az időben „ipartanoda” – alapítása körül.
Leginkább alcsuthi kastélyában szeretett tartózkodni, ahol minden gőgös merevségtől menten élt családjával. Gyermekeinek, a fiatal királyi hercegeknek, az uradalom gazdatisztjeinek fiai és a falubeli földmíves gyermekek voltak a játszótársai.
A nagy nádor magyar lelkére mi sem jellemzőbb, mint hogy József nevű fiát, aki később 1868-ban, az akkor alapított magyar honvédség lelkes szervezője és főparancsnoka lett, 1845. május 15-én Jászberényben, éppen úgy betoboroztatta a Nádor-huszárokat, mint ahogyan abban az időben a katonát szedték. Egészen szokatlan eljárás volt ez, mert hiszen az uralkodócsalád tagjai, akkoriban már gyermekkorukban tiszti rangot kaptak. A nádor azonban természetesnek tartotta, hogy az ő fia is éppen oly módon legyen katonává, mint a magyar föld többi fia.
József nádor 1847. január 13-án fejezte be áldásos életét. A magyar nemzet őszintén megsiratta őt. Emléke örökre fennmarad a magyarok emlékezetében, különösen a jászkunoknál, akiknek főkapitánya és főbírája volt, s akikkel annyi sok jót tett. Az ő nagy nevét éppen ezért az az ezred kapta, amelynek legénysége a régi jász-kun kerületekből származik. A József nádor idejében szerepelt jász-kun katonák nagyon derék vitézek voltak. Bizonyára utódaik sem lesznek kisebbek apáiknál, ha arra kerül sor, hogy a magyar fegyvert az ellenségével kell összemérni. Mert ez évszázados jász-kun hagyomány.