Katonai Hírközlés (VI.)

A Magyar Királyi Honvédség 1929-ben rendszeresített, a harmincas évek közepéig korszerűnek mondható adó-vevő készüléke az R/1-es volt. A gyalogságnak szánt rádiót nem a Standard Rt., hanem a Haditechnikai Intézet Elektromos Laboratóriumának és a Telefongyár Rt. kísérleti üzemének alkalmazottai készítették el Pöschl Imre mérnök, valamint Kerényi István és Jáky József ezredesek irányításával.

Frekvencia helyett folyószám

Az alacsony teljesítményű, háton hordozható berendezést alapszinten használták. Hullámterjedelme 4.980-tól 7.250 Khz-ig terjedt. Fontos közbevetni, a magyar gyártású készülékek jelzőtárcsáin soha nem frekvencia, hanem folyószám szerepelt – így az R/1-es 611-677-ig volt hangolható. A távírászokat külön kis átszámító füzet segítette a munkában. Minderre a korabeli vezérkar szerint két okból volt szükség: egyrészt el akarták kerülni, hogy  – az akkoriban még csak feltételezett – harcok során az ellenség birtokába került készülékek támpontot adjanak azok frekvenciájára. Másrészt úgy vélték, a számokat sokkal egyszerűbb értelmeznie a rádiótechnikában járatlan bakáknak, mint a Kiloherzeket.
Visszakanyarodva a készülékre, a tizenegy kilogramm tömegű R/1 amplitúdó-modulált (AM) távbeszélő üzemben dolgozott, de alkalmas volt Morse jelek vételére is. Táplálása 4,5 és 120 Voltos száraztelepről történt, üzemideje 1:4-es adás-vétel viszony mellett hetvenöt órát tett ki. Azaz egy garnitúra áramforrás, napi tíz órás használatot feltételezve egy hétre volt elegendő. A négy Voltos fűtés áramfelvétele kétszáz, míg az anódé négy milliamper volt. Hatótávolsága sík terepen hat-nyolcszáz, míg hegyek között, erdőben négyszáz méter körül mozgott. Az egy adó és négy vevőcsövet tartalmazó berendezést két perc alatt lehetett telepíteni. Kiszolgálásához egy ember kellett.
A hírközlő eszközt nagy titokban fejlesztették és gyártották. A ködösítésre jellemző, hogy aktív alkatrészeit, azaz az elektroncsöveket nem a szokásos, hanem katonai módon jelölték: az adó a tizenhatos, míg a vevőéi a hetes számot kapták. Az R/1 rövidhullámú oszcillátora a környezeti hőmérséklet hatására kis mértékben „elmászott”, azért a vétel fokozott figyelmet igényelt. A távírász egy úgynevezett beszélőszerelvényt használt, amelyet egy mikrofonból és két hallgatóból szereltek össze. Utóbbiak egyike a szakaszparancsnoknak biztosított befigyelési lehetőséget. A rádiót öt-öt fogással kellett üzembe helyezni és lehangolni – működtetése egyszerű lehetett, mert visszaemlékezések szerint a honvédség csekély technikai tudással bíró tagjai is néhány óra alatt megértették használatát.
A katonai fejlesztők, Jáky és Kerényi sokat vitatkoztak azon, hogy keret- vagy botantennát használjanak a távbeszélőhöz. Kerényi ezredes az utóbbi megoldás mellett tette le a garast, mert emlékezett rá, hogy a „világháborúban”, Piave mellett nagyon megkeserítette a híradó bakák életét a rádióra szerelt huroksugárzó, amely kúszás közben minden ágba beleakadt. Jáky ugyan elismerte ezt a problémát, ám kifejtette, a rugalmas acéllapokból készült ívantenna sokkal jobban bírja az igénybevételeket – akár autóval is áthajthatunk rajta –, mint az egymásba dugható, üreges tagokból álló botantenna. E mellett ezek sugárzási tulajdonságai is jobbak, mint a másiké. Mindezen érvek hatására végül az utóbbi rendszeresítését határozták el.
Bár e készülék „utódját”, az R/1a-t időben lényegesen távolabb, 1941 derekán alkották meg, technikatörténetileg mégis ide kívánkozik annak ismertetése, hiszen elődjének modernizált változata volt. Az a-jelű verzió külalakjában megegyezett a másikkal, ám belseje már nyolc elektroncsövet tartalmazott, és nem csak távíró vételre, hanem adásra is alkalmassá tették. Táplálása 1,25 és 120 Voltos száraztelepről történt – ezekkel nyolcvan órát tudott dolgozni –, hatótávolsága pedig minden terepen legalább két kilométerre nőtt. E készülékeket jó hatásfokkal és közmegelégedésre használták a második világháborúban.
S végül zárásként álljon itt a készülékek ára és gyártott mennyisége. Egy 1941/42 fordulóján összeállított jelentés szerint az R/1-ből 1.739 darabot készített az Ericsson Villamossági Rt. és a Telefongyár Rt. háromszázhetven Pengős egységáron.
Az R/1a a Telefongyár Rt. terméke volt, a cég 1941. augusztusában adott árajánlata darabját 926 Pengőért kínálta a honvédségnek. A HM összesen 2.840 példányt rendelt belőle. A hajdani nyilvántartások sajnos nem adnak eligazítást, mennyi került ebből valóban átadásra. Irányadó lehet, hogy a fentebb említett irat szerint a megrendelés kiadásától számítva hét-nyolc hónap kellett az üzemnek a gyártás előkészítésére. Tudomásunk szerint a minisztérium 1941 decemberében szólította föl a firmát, minél hamarabb kezdje meg a munkát. Mivel a cég havonta húsz-harminc készülék átadását vállalta, s 1944 novemberében már nem dolgozott, a rendelkezésre álló huszonhét-huszonnyolc hónap alatt sem készülhetett kilencszáz darabnál több.

(Folytatjuk.)

Bernard János