Adalékok a 16. SS-Panzer-Grenadier-Division „Reichsführer-SS” történetéhez

A Reichsführer-SS bajtársi közössége nemcsak az egykor a hadosztálynál szolgálatot teljesítő katonákat fogja össze, rendez közös találkozókat és megemlékezéseket, de számos esetben még az egykori ellenfelekkel is baráti kapcsolatot ápol. Az alábbiakban Tom Alcock, az angol hadsereg egykori skót önkéntesének egy anno a RFSS kötelékében szolgálatot teljesítő katonának írt levelét közöljük.

Kedves Klaus,

Elnézésedet kérem, hogy ismeretlenül is tegezlek, de azt hiszem, hogy frontkatonáknál ez már csak így szokás. A címedet közös barátunktól, James McLeodtól kaptam meg. Elnézést a nem túl szép külalakért és az esetleges német nyelvtani hibákért; szóban sokkal jobb vagyok, mint írásban. Engedd meg, hogy bemutatkozásként írjak néhány sort háborús pályafutásomról: miután idősebbnek hazudtam magam, 1940-ben beléptem az angol hadseregbe, és még abban az évben, szeptemberben Észak-Afrikába, a Long Range Desert Group-hoz vezényeltek. Az észak-afrikai hadjárat után a Special Forces-hoz kerültem; Olaszországban vetettek be minket Bolognától délre, a Pesaro környéki hegyekben tevékenykedő olasz ellenállók támogatására. A Te hadosztályoddal, a 16. Reichsführer-SS-szel először Monte Battagliánál kerültünk harci érintkezésbe. Aztán következett Borgo, St. Lorenzo, Monte Altuzzo, Montecelli a Futa-hágó, a Gioco-hágó…

Emlékszem, hogy számtalanszor emlegettem Jimnek: milyen jó lenne valakivel felvenni a kapcsolatot a RFSS-től és feleleveníteni az akkori időket… Mindig szerettem volna tudni, hogy Ti, ott a másik oldalon hogyan éltétek meg az eseményeket és mit gondoltatok rólunk…
Azt hiszem, annak ellenére, hogy egymás ellen harcoltunk, mégis sok a közös bennünk, hiszen mind a ketten fiatalok és katonák voltunk, ugyanazon a fronton harcoltunk. Te is sok bajtársadat elveszítetted és én is sok barátomat temettem el azokban a hónapokban.Újra meg újra eszembe jut egy epizód, olyan frissen él az emlékezetemben, mintha tegnap történt volna: Egy kisebb felderítő vállalkozás után jöttünk le a hegyekből; foglyokat is ejtettünk, velük együtt igyekeztünk vissza a harcálláspontra. Miután beérkeztünk a foglyokat nem vezették el azonnal, még őriznünk kellett őket. Nekem egy fiatal SS-tizedes jutott. El tudod képzelni: ott vagyunk mocskosan, fáradtan, izzadtan, ahogy az már csata után lenni szokott, mégis felszabadultan; hiszen megint túl vagyunk egy ütközeten és mégis szép az élet… Széles jókedvemben hirtelen arra gondoltam, hogy rágyújtok egy jól megérdemelt cigarettára! Vidáman előveszem a tárcámat, és szinte önkéntelen, automatikus gesztussal, mintha csak egy angol bajtársam állna mellettem, megkínálom a Rottenführert is… Összenevetünk, elfogadja, rágyújtunk. Önfeledten fújjuk kifelé a füstöt; hiszen mind a ketten fiatalok vagyunk, a katonasors közös tudata összekovácsol bennünket, még ha egy félórával ezelőtt egymás ellen harcoltunk is: pillanatok alatt megszületik a mi angol-német különbékénk. Aztán egyszer csak a semmiből ott terem mellettünk egy vezérkari tiszt! Frissen vasalt egyenruha, simára borotvált arc, csak úgy bűzlik a kölnitől ez az operettkatona… Vigyázzt vezényel, jelentést kér; kiabálni kezd velem, hogy miért kínálgatom én Anglia ellenségét cigarettával… Ki tudja, mi várt volna rám, ha – szerencsénkre – kisvártatva nem lép ki a parancsnoki épület ajtaján az egységem parancsnoka, egy idősebb őrnagy… Odajön hozzánk, néhány másodpercig csak áll, érdeklődve figyeli a tisztecske intézkedését, majd higgadt, de vérfagyasztó szigorral és számonkéréssel a hangjában megszólal: Mondja csak hadnagy, hol volt Ön, amíg ez a két katona a hegyekben harcolt? Mit csinált Ön, amíg ez a két katona a hazájáért, a társaiért és a saját életéért küzdött? Lelépni! – csattan rá a tisztecskére, aki aztán szégyentől vöröslő arccal és lógó orral szalutál és elkotródik… Az őrnagy „Pihenj, folytasd tovább”-ot vezényel és ellép mellőlünk. Kedves barátom, Klaus, csak ezt a történetet szerettem volna megosztani Veled, remélem nem vetted tolakodásnak a levelem. Tudom, hogy a világon nagyon sokan negatívan vélekednek az SS-ről, de mindez engem egyáltalán nem érdekel. Azt is tudom, hogy az SS-t a nürnbergi perben gyakorlatilag bűnszervezetként kezelték és azt is tudom, milyen keserűséggel töltött el ez Titeket, akik a Waffen-SS katonáiként mindent feláldoztatok a hazátokért és mégis igaztalanul bűnhődnötök kellett. Minden háború áldozatot követel, de a Ti áldozatotok minden eddiginél nagyobb áldozat volt, és ráadásul a Ti szenvedésetek a háborúval nem ért véget!

Kedves Barátom, sajnos így történt. Remélem, nem zavartalak levelemmel és őszintén remélem azt is, hogy szakítasz
időt arra, hogy írj néhány sort egy öreg angol „frontdisznónak”, aki annak idején a másik oldalon szolgált…

Maradok üdvözlettel:
Tom

(Der Freiwillige)